ღ Minden-ami-fontos ღ

►hali, kösz hogy benéztél:) remélem találsz olyat ami érdekel <3 minden nap lesz valami új ami tetszeni fog ;) ja és ne feled ide bármikor jöhetsz◄ (L)

g1.Amikor először láttam, nagy volt és kemény. Lágyan a kezembe vettem, lehúztam róla a bőrt, és az ajkaim közé csúsztattam. Kicsivel később furcsa nedvesség csöpögött az államról. A fenébe is, de szeretem én az őszibarackot!! 
2.Gyengéden ujjaid közé veszed, szádhoz emeled, nyelveddel finoman kitámasztod, fogaiddal óvatosan ráharapsz, elmosolyodsz és kijön a mag. Kérsz még egy szotyit? 
3.Élvezem ajkaid gyűrűjét, cserébe az élvezetért szádba juttatok egy kis lét, és szomjad nyomban tovaszáll mert én vagyok a szívószál! 
4.Forróságtól izzadva vágyom rád!Nyelvemmel érezni akarom minden négyzetmétered és élvezni amint hideg zuhanyként hűtöd le tüzelő testemet! Imádlak:COCA-COLA ! 
5.Hosszú és kemény, beveszem a számba. Ide-oda mozgatom, egyre mélyebben, és gyorsabban, már folyik valami fehér a számból, mikor végre kiveszem a FOGKEFÉT!  
6.Egy átmulatott éjszaka után a férfi felébred, mellette fekszik egy n?. Felkel, belenéz a tükörbe, és a szájából kilóg egy fehér madzag. Megszólal, mikozben hózza kifelé: "Istenem, csak add, hogy Lipton tea legyen!" 
7.Imádod édes testemet, szereted, ha a szám a szádhoz ér. Fellegekben jársz, ha testedben érzed meleg cseppjeimet. Vajon ki lehetek? JOHNNIE, JOHNNIE WALKER!  
8.Tudom rosszul fog esni, amit most irok, de nem szeretném, ha mástól kellene megtudnod, hogy a télapó nem létezik 
9.Simizel, Becézgetsz, érzem már a lábam között a nedvességet, lassan a hátamra fektetsz és gyengéden levetköztetsz.... Hurrá, új pelust kapok! 
10.Tegnap ejjel orulten kerestelek! A csupasz testemen akartalak erezni! Aztan megis csak nelkuled kellett elaludnom! Hol voltal te hulye pizsama? 
11.Figyelem, ez egy SMS-bomba. Amennyiben 30 mp-en belül nem küldi tovább, az ön telefonja halkonzervvé változik! 
12.Ezt az üzenetet a földönkívüliek indították 3000 éve azzal a céllal, hogy megtalálják a Földön a legnagyobb marhát. Küldetés vége. 
13.Kívánlak, ágyba akarlak vinni, azt akarom, hogy izzadj,  
rázzon a görcs, azt akarom, hogy sokáig emlékezz rám: INFLUENZA 
14.Ez egy agyfelfrissítő program... Keresés... Keresés... Keresés...  
Hiba! Az agyat nem találom. Eljárás befejezve. 
15.A telefonoddal szórakozol, ahelyett, hogy előre néznél? 
16.Nézem a csillagokat, és Téged látlak.  
 Nézem a napot, és Téged látlak.  
 Nézem a világot, és Téged látlak...  
Menj már arrébb, mert nem látok Tőled semmit !!! 
17.Amit ma megtehetsz, azt tegnap kellett volna. 
18.Második házasság: optimizmus győzelme a tapasztalat felett. 
19.Karácsony törölve! József bevallott mindent. 
20.Ha az iskola az életre nevel, nem félek a haláltól. 
21.Az idő a legjobb tanár. Attól függetlenül, hogy minden tanítványát megöli! 
22.Érdekes ... A Világvége óta alig jött levél. 
23.Egyszerű életet élek: ami üres, megtöltöm, ami televan, kiürítem ... 
24.Ha lefelé zuhansz, próbáld elhibázni a földet... - Galaxis útkalauz űrstopposoknak (hogyan repüljünk) 
25.Sötét van...Már nagyon akarod.Előveszed a csövet, megszívod, szívod, és furcsa lé jön ki, amit lenyelsz, ha nem vigyázol. Megvárod, míg elfolyik...Majd elmész. Ugye milyen nehéz benzint lopni?! 
26.A telefon szex a legpajzánabb vágyaidat is életre kelti. A lényeg, hogy jól kezeld a telefont. 
27.A telefon szex nagyon jó...Csak, túl kicsik rajt a lyukak! 
28.A holanp érdeklődés hiányában elmarad! 
29.Emgem nem lehet elképzelni! Engem ki kell próbálni! 
30.Nem a világ bonyolult! Te vagy körülményes! 
31.Üldöz a munka...De én gyorsabb vagyok. 
32.Anyám 71éves volt, amikor minden nap 30km-t gyalogolt. Ma 81éves, és fogalmunk sincs, hogy hol lehet! 
33.Hatalmas kagylógyüjteményem van, amit csak a tengerekben tartok elszórva. 
34.Nem fekszel le idegenekkel? Had mutatkozzam be, X.Y. vagyok. 
35.Béla vagyok. Csak azért mondom, hogy tudd, mit kell üvölteni szex közben! 
36.Miért nem építik a nagyvárosokat vidéken! Ott jobb a levegő. 
37. Szertem az extrém sportokat, és azokat a kedves embereket, akikkel így megismerkedek. A mentősöket, tűzoltókat, balesetiseket, gyógytornászokat, és azokat, akik kihívták a mentőket! 
38.A mai nap kulcs szava a láb. Gyere fel hozzám, és válasszuk el! 
39.Minden nőben van valami jó. De előbb-utóbb kiveszed belőle. 
40.Csak 2dolgot utállok.A rasszizmust, meg a cigányokat! 
41.Kiss me:  
  lecsókolbász! 
42.Ha az úszás fogyaszt, mia helyzet a bálnákkal? 
43.Kevés vagy, mint Minardiban a lóerő! 
44.Nem az az igazi, akivel le tudnánk élni az életünket, hanem aki nélkül nem! 
45.Feltaláltam az örökmozgót, segítene valaki újraindítani? 
46.Aki a munkahelyén nem nyal, az szopni fog! 
47.Nem tudtam, hogy lehetelen, ezért megcsináltam! 
48.Kevés vagy, mint Minardin a MOL a matrica! 
49.Leszopsz 500 Ft-ért? ...az se baj ha nem adod meg! 
50.Sok káros szenvedély lehet kellemes, de a szex nem rontja a fogadat. 
51.Annyi esélyed van, mint Zalatnainak a bankhitelre! 
52.A feleségem egy fonyeremény, meg is ütöttem! 
53.Mi a rosszabb annál, mint mikor beleharapsz az almába, és egy kukacot látsz benne?  
Ha fél kukacot látsz benne... 
54.A titoktartás egy olyan szilárd halmazállapotú anyag, amely alkoholban oldódik. 
55.Az idő minden sebet begyógyít, de nem végez plasztikai műtétet. 
56.Meg nem számoltam össze, de azt hiszem, ezermester vagyok. 
57.Az a szar a semmittevésben, hogy nem tudod, mikor végzel... 
58.Nem vagyok sznob. Kérdezz meg bárkit. Úgy értem, bárkit, aki számit. 
59.Egy ivászattal töltött éjszaka után nem tudok rosszabbat elképzelni, mint arra ébredni, hogy fekszik melletted valaki, akinek nem emlékszel a nevére, hogy hol találkoztatok, és hogy mitől halt meg. 
60.tanár olyan, mint a kábítószeres: mindig csak az anyag érdekli. 
61.A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz elő.... 
62.Pesszimista az, akinek mindig igaza van, de mégsem örül neki. 
63.Az erkölcsösség nem más, mint az alkalom hiánya. 
64.A nő olyan, mint az olimpiai érem. Harcolnod kell érte, aztán egy életen át lóg a nyakadon. 
65.Az idegbaj öröklődő betegség. Én is a gyerekeimtől kaptam. 
66.Az ember átlagos alvásigénye csak még öt perc. 
67.Ha szemmel mindent el lehetne intézni, az utcák tele lennének hullákkal és terhes nőkkel! 
68.Nem azért vagyok vegetáriánus, mert szeretem az állatokat, hanem azért, mert gyűlölöm a növényeket... 
69.- úgy szeretnék meghalni, mint a nagyapám. Csendesen szunyókálva.  
S nem ordítva, megrémülve, mint az utasai! 
70.A plátói szerelem olyan, mint kívülről nyalogatni a lekvárosüveget. 
71.Amit ne mondj a rendőrnek igazoltatáskor: elnézést, meg fogná a sörömet? 
72.Öt ember utazik egy buszon. Ha 10-en leszállnak, hány embernek kell fellszállnia, hogy senki ne legyen a buszon? 
73.Egy anlgaii etegyem ktuasátai szenirt nem szimát melyin serenrodbn vnanak a bteuk egy szbóan, az etegyeln ftonos dloog, hogy az eslo és az ultosó bteuk a hölyeükn lneegyek. A tböbi bteu lheet tljees össze-vabisszásagn, mgiés porbléma nlkéül oalvsahtó a szveög. Eennk oka, hogy nem ovalusnk el mniedn bteut mgaát, hneam a szót eszgébéen. 
74.Anyósomnak tegnap beleállt a fogpiszkáló a szemébe, ennek örömére 
szeretném kérni K. Minouge - It's in your eyes... címu számát... 
75.Az öngyilkosság egyetlen elfogadott formája, ha halálra szeretkezed magad. Ha akarod, feláldozom magam! 
76.A szex öl. Akarsz boldogan meghalni? 
77.Ha elsőre nem sikerül, az ejtőernyőzés nem neked való! 
78.Ne vegyél el kézilabdás nőt! Bármit hozzád vág, eltalál! 
79.Kedves ügyfelünk! Pin kódját biztonsági okokból 7123-re változtattuk. Vodafone 
80.Elmélkedés tv nézés közben: annak az esélye, hogy a vajaskenyér a vajas felével esik le, a szőnyeg árával egyenesen arányos! 
81.Nem vagyok rasszista. De az ember színe a fehér! 
82.Gratulálunk! Önt kisorsoltuk: nyereménye egy gyalog túra New Yorkba! 
83.Gyakoroljuk a matekot! Összeadjhatnánk engem meg téged, a ruháinkat klevonhatnánk, és sokszorozódhatnánk! 
84.Az ember 85%-a víz. Ezt hígnak tartom! Önts hozzá egy kis alkoholt! 
85. Nem értem, miért mondják, hogy nem lehet repülőn mobiltelefont használni. Nincs vele semmi problééémmmmmaaaaaaa....  
86. Figyelem! A telefonja fel fog robbanni! A tűzoltók hívásához nyomja meg az 1-es gombot. Életbiztosítás kötése: 2-es gomb.  
87. Unom már, hogy minden társaságban csak a nőkről, és a sexről lehet beszélni. Beszéljünk a zenéről! Dugtál már zongorán?  
88. SIM-kártya végleges kisütése folyamatban! 
89. Egész délelőtt azon gondolkodtam, hogy lehetne 25 cm-es a farkam? Legegyszerűbb, ha félbehajtom!  
90. Utálom a sört, ott pusztítom ahol érem! 
91. Akarsz engem? Már sokan akartak. Voltak akik háromszor is megkaptak, de még senki nem panaszkodott. A szívinfarktusod  
92. Ezt az sms-t kifejezetten csak azért írtam, hogy legyen egy ilyen sms-ed. 
93. Épp amikor kezdtem megszokni a tegnapot, hát nem eljött a mai nap. 
94. Élj úgy, hogy ha lepereg előtted életed filmje nehezen tudd eldönteni, hogy kaland vagy pronófilmet láttál.  
95. Mi a nő 4 kedvenc állata? Egy Jaguár a garázsban, egy Bika az ágyban, egy Ezüstróka a nyakban, és egy Marha aki mindezt megveszi!  
96. Mi történik, ha két szőke nő összeütközik? Összetörik a tükör.  
97. Tisztelt Pszichológus Úr! A barátnőmnek Siemens C65-ös telefonja van, nekem pedig Nokia 6600. Van a kapcsolatunknak jövője?  
98. SMS IQ teszt! Fogja a jobb kezébe a telefont. Adatfeldolgozás, várjon... ... ... Az Ön IQ-ja megegyezik a cipoméretével!  
99. Kíváncsiak lennénk az Ön, mint kivülálló véleményére az intelligenciáról!  
100. Hello! Hogy vagy? Ne nézz olyan bután, csak én vagyok... a telefonod. Csak ki akartam jönni egy kicsit a táskádból.  
101. Jó reggelt! Ez egy korai ébreszt?-SMS. Csak azt akartam kérdezni, hogy Te sem tudsz már aludni?  
102. Korábban azt mondták, ha valaki rád gondol, akkor csuklasz. Ma inkább kapsz egy SMS-t.  
103. A legutolsó SMS-ed olyan csodálatos volt... Ja, nem. Téves szám  
104. A telefon, amit használ, lopott készülék. A rendőrség úton van, feltartott kezekkel jöjjön ki a házból.  
105. Figyelem! A PIN kódja 20 másodpercen belül automatikusan megváltozik!  
106. Figyelem! Ez egy vészhívás! A telefonját haladéktalanul adja le a következő benzinkútnál!  
107. Lófarkas kislány, hasonló adottságokkal rendelkező fiút keres!  
108. Mosolyogj! Ez a második legjobb dolog, amit a száddal csinálhatsz!  
109. Ne dohányozzatok az ágyban! Mi sem dugunk a hamutartóban! 
110. Egész életem a tiéd volt, soha nem mentél el nélkülem, de te kihasználtál, majd másikat kerestél. Tudod ki vagyok?... Durex  
111. Ha férfinek érzed magad, akkor most elakad a szavad! Farkadat már belepte a moha, de nőt még nem basztál soha!  
112. Még nem árulhatom el a nevem. Meg kell várnom míg észbontóan beleszeretsz a telefonszámomba!  
113. Holnaptól pap leszek. A cölibátusi fogadalmam előtt, nem töltenéd velem az utolsó estét?  
114. A szex olyan, mint a havazás. Soha nem lehet tudni, hogy hány centi lesz, és hogy meddig tart.  
115. Mikor szelíd a kannibál? Ha a tenyeredből eszik!  
116. A szex olyan bűn, amit nem lehet egyedül elkövetni! Ezért lehetek a tettestársad?  
117. Bocs, elírtam a számot, ez az SMS nem neked szól. De ha már így alakult, nem akarsz velem szeretkezni?  
118. Mosolyog a felhő, mosolyog az ég is! Ha lefeküdnénk... mosolyognék én is!  
119. Tisztelt Ügyfelünk! Az Ön egyenle 3649Ft. Ez az összeg túl magas, ezért kérjük hívja fel a barátját/barátnőjét amikor csak teheti.  
120. Figyelem, ez egy SMSbomba. Amennyiben 30 mp-en belül nem küldi tovább, az Ön telefonja halkonzervvé változik!  
121. Ez egy szerencse sms. Küld el az igazi barátaidnak, s ha visszaküldik, akkor biztosan tudod, hogy számíthatsz rájuk!  
122. Engedj az ágyadba! Nem fenyegetőzöm, de ha nem felelsz baj lesz! A párkányon várom a választ!  
123. Cukor ment a szemembe? Vagy tényleg ilyen édesen nézel ki?  
124. Ezúton is értesítjük, hogy fizetésemelése, abban az esetben lesz esedékes, ha IQ-ja kétjegyűvé növekszik.  
125. Nézem az anyósom, hogy várja a tavaszt, s a távcső alatt lassan meghúzom a ravaszt.  
126. A csókot nem magyarázni, hanem megismételni kell!  
127. Kívánlak, ágyba akarlak vinni, azt akarom, hogy izzadj, rázzon a görcs, azt akarom, hogy sokáig emlékezz rám: INFLUENZA  
127. A világon 3 féle ember van: az első, aki tud számolni, a második, aki nem és... hmmm.... várjunk csak.  
128. A pénz nem boldogít ugye? Akkor ideadhatod a tiedet!  
129. Mit ér a pénz, a ruha, ha az ember fasza puha. Inkább vagyok szegény, de a faszom KEMÉNY!  
130. Ha elolvasta, kérem tépje össze ezt az smst!  
131. Olyan keményen dolgoztam, hogy felébredtem a zajára.  
132. Legfőbb erényem a józanságom, amit minden este eliszom.  
133. Az első ütést még védtem az arcommal...  
134. Reinkarnáció: Ideje lenne észrevenned, hogy a jövődet te hagyományoztad magadra.  
135. Mindenhez értek, csak vannak olyan dolgok, amiket még nem próbáltam.  
136. Meghalt az anyósom. Eszébe jutott a balta!  
137. A tehén nem más, mint egy olyan gép, ami ihatóvá teszi a füvet.  
138. Dolgozni mentem - 10 perc múlva jövök.  
139. Egy hely van ahol a romantika megelőzi a szexet: a szótár!  
140. Bárminek ellen tudok állni, kivéve a kisértésnek!  
141. Kértem Istent adjon tüzet, adott gyufát. Kértem fát, adott egy erdőt. Kértem mutasson egy nagy faszt, erre megadta a számodat!  
142. Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy az e havi mobilszámlája átlépte az 500000 Forintot. Ügyfélszolgálat  
143. Az egyetlen dolog a világon, amiért a férfiak azon vitatkoznak, hogy kinek van kisebb ... a mobiltelefon.  
144. Az Ön telefonjának az akkumlátora túllépte a megengedett hőmérsékletet, ezért azonnal helyezze hideg víz alá!  
145. A pénz magában nem boldogít! A boldogsághoz szükseg van házra, autóra, nőkre is!  
146. Bocsi, elhagytam a telefonszámom. Nekem adod a Tied?  
147. GSM operátor: a jobb térerő érdekében helyezze a telefonkészüléket a földre, álljon rá, és emelje magasra a kezeit!  
148. Tegnap éjjel kétségbeesve kerestelek, a csupasz testemen akartalak érezni, hol voltál te hülye pizsama!  
149. Kotyogó klotyó felé totyog a lotyó, de már késő, mert a rotyogó gatyóból potyog a motyó.  
150. Olyan büdös a szád, hogy a görény könyörög a receptért!  
151. Itt állok előtted, combjaid lágy ölelésére szomjazom. Kérlek ülj rám finoman és kapaszkodj belém!... A Te egyetlen mérleghintád.  
152. Kérlek mostantól ne telefonálj, ne írj, ne keress! Énekelni tanulok, király kell az országnak.  
153. Közművesítési telek, bontott téglával eladó, Manhattan központjában. Érdeklődni lehet: Oszama Bin Laden-nél.  
154. Szia! Úgy gondoltam, szülinapodra veszek neked egy lovat. Persze csak részletre. Először egy.....LÓFASZT!  
155. A Guinnes Rekordok Könyve szerint, az Ön talpa a legkisebb sakktábla a világon! Mert azon csak 1 paraszt fér el!  
156. Tisztelt Előfizető! Kötelességünknek érezzük tájékoztatni Önt, hogy már jó ideje figyeljük tevékenységét. Most épp SMS-t olvas.  
157. Rájöttem, hogy én vagyok az Isten, mert amikor imádkozom, én hallom...  
158. A horoszkópom azt írta, hogy Isten ujja ma rám fog mutatni. Ez így is lett, csak sajnos ez a középső ujja volt!  
159. Mi az eszkimók elsőszámú törvénye: kunyhó mögül sárga hóból nem eszünk !  
160. A két szép szemed lett a vesztem, ezért most őket üvegpohárba tettem...  
161. Drágám játszunk Big Brothert. Három percet kapsz, hogy elhagyd a házamat.  
162. Az okos pilóta nem az alagútban katapultál!  
163. Bombaszakértő vagyok. Ha futni lát, próbáljon lépést tartani velem!  
164. Ne lopj, ne csalj, ne hazudj! A kormány nem szereti a konkurenciát.  
165. Miért tudnak a nők jobban spárgázni, mint a férfiak? Mert minden könyv ott nyílik, ahol a legtöbbet használják!  
166. Ha az egyik lábad karácsony, a másik szilveszter, akkor szivesen meglátogatnálak a két ünnep között!  
167. Gratulálunk!Ön nyert! A percdíja mostantól egyenesen arányos a farka méretével! Ezentúl INGYEN telefonálhat!  
168. Ha a kocsid hülyeséggel menne, Te kézifékkel mennél a Himalájára!  
169. Olyan büdös a szád, hogy megváltás lenne ha finganál. Ne is hívj, inkább sms-t írj, azt legalább távol tarthatom a fejemtől!  
170. Tudod mit esznek a nagy farkú férfiak? Én például kakós csigát!  
171. Mi a külömbség a tanga és a bugyi között? A bugyi a puncit takarja el, a punci pedig a tangát!  
172. Van egy eladó 600-as shell mercim Jimmy-01 rendszámmal, a jeligét dalban mondom el!  
173. Már tizenkét éve, hogy anyósom átjön karácsonykor. Az idén újítunk. Beengedjük.  
174. Olyan csúnya vagy ,hogy mikor kirakták a képedet a tejes dobozra, a gyerekek rászoktak a sörre!!!!  
175. Úgy hiányzol nekem mint léggömb árusnak a nyílzápor!!!!!!!  
176. Volt 1x1 ember,cigije volt kender! Meggyulladt a kender,beszívott az ember!  
177. Minek iszol és vezetsz, ha szívhatsz és repülhetsz!  
178. Szia! Én a telefonod vagyok Légyszives vegyél ki a zsebedből , nagyon büdös van itt a tököd mellett. Szerintem megdöglött!  
 179. Lágy esőben, tömör ködben, holt részegen, mély gödörben, Szilveszternek nehéz napján, négykézláb az árok partján, átölelem a világot, boldog újévet kivánok.  
180. Ha ezt az sms-t megkapod vegyed úgy, hogy nem írtam, ha nem kapod meg akkor meg úgyis mindegy.  
181. -Ön a tenisztanár? -Lófaszt, én az illemtanár vagyok!  
182. Nagyon sajnálom, hogy elhagytalak, nem tartozom többé hozzád. Jó volt veled. Tudom, hiányozni fogok. Üdv: az AGYAD.  
 183. A szüleid minden évben elvisznek az állatkertbe, hogy ott kővel megdobálják a gólyát!!  
184. Kezdődjék a tánc! - szólt a papagáj, és belerepült a ventilátorba!  
185. Múltkor bementem 1 ajtón, amira az volt írva: NŐK. De kiderült, hogy csak budi.  
 186. Jó napot! Ön nyert egy román gyereket és ha nem veszi fel, az egész családot küldjük. Gratulálunk!!!!  
187. Tudod miért nem lehet a Mikulásnak gyereke? Mert csak cukor van a zacskójában.  
188. Hogy hívják a kínai futón?t? SUHAN A PUNA  
 189. Tévedni emberi dolog, szólt a sündisznó, s leszállt a WC-keféről. A szerelem nem bűn-mondta, s visszamászott rá.  
190. Nem élet az életem, ha nemi életem nem veled élhetem!  
191. Helló, most nem tudok beszélni, mert bankot rabolok. Ha pénzre van szügséged, hívj fel. 
 192. A menyországban jobb a klíma, de a pokolban több az ismerős.  
193. Hinni mindenkinek kell. Én azt hiszem iszom még egy pohárral.  
194. Én egy egy orgazmust okozó sms vagyok és azért kerültem a telefonodba, hogy valami jó is történjen ma veled!  
195. Ma reggel megint melléültem a wc-nek, egyből felment bennem a pumpa.  
196. Sokat gondolkottam kettőnk kapcsolatárol, és arra jutottam, hogy ne legyen köztünk semmi.....Se ruha, se levegő!  
197. Ha neked az anális túl brutális, az orális immorális, a manuális túl banális, nekem megfelel egy sima dugás is !!  
198. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Bravo! Holnap pedig az ABC-t gyakoroljuk!  
199. A szerelem olyan mint a fing, hamar elszáll de az emléke megmarad.  
 200. Az a baj a semmittevéssel, hogy soha sem tudod mikor végeztél.  
201. Ha létezik Isten, akkor miért kell villámhárító a templomra?  
 202. A pina földrajzi helyzete: fekete mint Afrika, ketté van vágva mint Németország, és meg van baszva mint Jugoszlávia.  
203. Itt a tavasz, itt az AIDS. Vegyél gumit tovább élsz!  
204. Szerelem reggel... Szerelem délben... Szerelem este... Szerelem egész nap... Ezt az átkozott vízcsapot...  
205. Melyik pózban lehet a legrondább gyereket csinálni??? Kérdezd meg anyádat!!!  
206. Mi a hasonlóság a férfi és a Q bet? között? Mindegyik egy nagy nulla kis farokkal!  
207. Ha a hülyeség fájna már rég morfiumfüggő lennél.  
208. Olyan ronda vagy, hogy kiskorodban bottal piszkáltak, mert nem tudták mi vagy.  
209. A szépség múlandó, a csúnyaság megmarad. Ennek fényében Ön már örök értéket képvisel.  
210. Mindjárt itt a világvége! Nem baj, majd lelógatjuk a lábunkat!  
211. Ha anális szexre vágysz, nyomd meg az 1-es gombot. Ha franciára, a 2-est, ha a hagyományost választod, a 3-ast, ha az egész programot akarod: HÍVJ ENGEM!  
212. Játszunk varázslósat , én megduglak utánna eltünsz!!  
213. Csöpi fogja öcsi pöcsét, öcsi fogja csöpi csöcsét, kemény volt csöpi csöcse felállt töle öcsi pöcse.  
214. Az emberiséget ősidők óta 2 dolog foglalkoztatja: 1. Ki találta fel a munkát? 2. A többiek miért nem verték agyon?  
215. Élj úgy, hogy halálod pillanatában, inkább azt bánd meg, amit megtettél, mint azt, amit nem!  
216. Három rózsaszín harapás zoknit köt a fán. Mi ebből a tanulság? Ha nem tudsz úszni, ne mássz fára, mert elüt a villamos!  
217. Erdő mélyén jó a kedv, Ott lakik a barna medv' Minden versben fő a rím Láttál-e már rotációs kapát?  
218. 80 évesen a sex olyan, mint kötéllel biliárdozni.  
219. Mivel lehet lemérni a trabi gyorsulását? ? Naptárral  
220. Kinyomom a szemed,eltöröm a lábad, aztán fuss amerre látsz!  
 221. Egy sör nem sör, két sör fél sör, három sör egy sör, de egy sör nem sör!  
222. Néha kedvem támad dolgozni, olyankor leülök egy sarokba és megvárom amíg elmúlik.  
  
240. Hogyan szeretkeznek a sünik? Óvatosan  
  
241. Mit mond a nyuszika a hóembernek? Ide a répát vagy hozom a hajszárítót.  
  
242. Már látom a fényt az alagút végén, de nem értem, miért dudál?!  
  
243. Mi az? Három bet?s falusi áruház. -Bót!  
  
244. Tudod, sosem voltam képes befejezni semmit, de most ........  
  
245. Ritka vagy mint árvaházban a szül?i értekezlet...  
  
246. Ha nem írsz vissza úgy megütlek, hogy leolvasod a Göncöl-szekér alvázszámát...  
  
247. Most divat a kis Mobil, a kis Autó, de eljön az id?, amikor divat lesz a kis fasz is, és akkor te is men? leszel.  
  
248. Miben van 3500 kaloria ? 7000 Tic-Tacban.  
  
249. Nem nagy dolog halkan sírni, a wc-falra verset írni! Ha nagyot akarsz minden áron, próbálj dugni kerékpáron!  
  
250. A tudat olyan, mint az ejt?erny?. Csak akkor m?ködik, ha kinyitod.  
  
251. Én mentes vagyok az előítéletektől, én mindenkit egyformán utálok  
  
252. Hogy hívják a német ejt?erny?st? Zu Hans  
  
253. MI AZ? 4 LÁBA VAN ÉS MÉGSEM JÁR? FÉLBEVÁGOTT PÓK!  
  
254. Hogy hívják a Pál utcai focicsapatot? -Boka junior.  
  
255. A szesz hatalmas Istene gyújtson világosságot elborult, torz agyunkban és az alkohol fényeskedjék tévútra futott alantas életünk sötétl? ösvényén!  
  
256. Miért nem fingik a kismalac??? Mert fél, hogy kimegy a dauer a farkából!!!  
  
257. Miért kell a sz?ke n?nek hétvégén is dolgoznia? Hogy hétf?n ne kelljen újra betanítani.  
  
258. A NŐ miért maradt fennt,az evolució során?...Mert sunyi módon odanőtt a pinához  
  
259. Miért nem jön ki a medve tavasszal a barlangjából? Mert megdöglött!  
  
260. Az Ön horoszkópja a mai napra: rengeteg virágot kap, ismer?sei elhalmozzák minden jóval. Ne izguljon, minden temetés ilyen!  
  
261. Az ígéret szép szó, de a Landwirtschaftshaustellungen még szebb!  
  
262. A farkas odamegy a nyuszikához és kérdezi: -Megdughatlak, igérem gyors leszek? A nyuszi : -Fájni fog? -Miért fájt?  
  
263. Hogyan teremtette Isten a cigányokat? Hoppá ez odaégett!  
  
264. Mi az? Fehér hókupacban, valami piros fetreng? Tökönrugott télapó.  
  
265. Kevés vagy, mint lakatlan szigeten a tömegverekedés.  
  
266. A pénisz definiciói: 0-14 korig:Vízm?, 14-30:Hajtóm?, 30-50:Er?m?, 50-70:B?rdíszm?, 70 felett:Emlékm?  
  
267. Mi a disznók kedvenc itala? Coca-cola  
  
268. Igaz, hogy a tanulás még nem ölt meg senkit, de azért miért kockáztasson az ember.  
  
269. Hello! Ezt az sms-t ?rlények inditották, azzal a céllal, hogy megkeresék a leghülyébb embert. K?ldetés teljesítve.  
  
270. Hogy mondjuk angolul: Gyere Bodri kutyám szedd a sátorfádat! "Kámon máj dog Bodri letsz go kempingszerkó!"  
  
271. Mi az? Kicsi, zöld és 1000-rel megy hátra felé? Fikuci  
  
272. Két rend?r közül melyik pisál távolabra? Amelyik kinyitja a sliccét.  
  
273. Hogy hívják a kínai dohányost? -Pack-Lee  
  
274. Mi az inteligens és ehet?? Okostojás  
  
275. Mi az? Nagy zöld és nem tudod átdobni a kerítésen. KOMBÁJN!  
  
276. Miért úszik a hal a vízbe? Mert nem ér le a lába.  
  
277. Emlékszel? Mikor a vonaton utaztunk, te kinéztél az ablakon én kidugtam a seggem és azt hitték hogy ikrek vagyunk.  
  
278. - Mi a neve a traumatológiai járóbeteg-rendelésnek? - Ficambulancia.  
  
279. -Mit mond a debil gyerek az anyjának? -Apúúú!  
  
280. Mi az? Kicsi, sárga és kapar! Kínai nögyógyász.  
  
281. Olyan kövér vagy, hogy a légy kétszer tankol, mire körberepül.  
  
282. Ki volt el?ször a holdon? A cigányvajda. A bizonyiték, mert meg is égett.  
  
283. Rendes ember vagy, 3 apró hibával: 1.Nem uszkáltak cápák a magzatvizedben. 2.Nem aknamezőn tanítottak járni. 3. Nem a vonat tolta a babakocsidat.  
  
284. Mi az feldobják anyós, és nem esik le semmi? Baromi nagy szerencse!  
  
285. A n? olyan, mint az autó. El?ször sokba kerül, azután nehéz megszabadulni t?le.  
  
286. Örömmel értesítjük, hogy megnyerte az "Aki nem dolgozik, annak nincs hiba a munkájában" címeres pályázatunkat. Munkáltató  
  
287. Erd? szélén ezüstfeny?, aranyággal büszkélked?. ?z és nyuszi körbe járja, tekintetük megcsodálja. Gondold el, hogy ott állok és boldog új évet kívánok.  
  
288. Mi van a bárány fürdőszobájában? Barikád.  
  
289. Hogy köszön a n?gyógyász? - Majd holnap még benézek!  
  
290. A szerelem els? látásra nagy id?- és pénzmegtakarítás!  
  
291. Mi az abszolút duma? Beszélni egy n?nek, hogy azért kicsi és puha, hogy ne fájjon!  
  
292. Ha a hülyeség növesztene, akkor te már ülve nyalnád a Holdat!  
  
293. Honnan tudja az indián, hogy kiszáradt a folyó? Hát porzik utána a kenu.  
  
294. Olyan sötét vagy, hogy a szentjánosbogárnak pótelemet kell vinnie, hogy el tudjon menni melletted!  
  
295. Ki volt a legperverzebb ógörög filozófus ? - Diofanthosz.  
  
296. Sajnálattal közöljük, hogy barátn?je heves szexuális csatában két golyót kapott, ezért el?bb az eszméletét vesztette, majd elment.  
  
297. Hogy hívják az öregekr?l szóló tájékoztatót? Tatalógus.  
  
298. Az ember addig nem részeg, amíg úgy tud feküdni a földön, hogy nem kapaszkodik semmibe.  
  
299. Olyan vagy, mint a fehér elefánt: Ritka nagy állat...  
  
300. Miért nem tudja felpumpálni a sz?ke n? a bicikligumit? Mert nem fér be a feje a küll?k közé!  
  
301. -Mi volt az apja? -Tüd?beteg. -De mit csinált? -Köhögött. -De abból nem lehet megélni! -Meg is halt szegény....  
  
302. Kedves barátom! Olyan jó barátom vagy, hogyha ketten lennénk egy süllyed? hajón és csak egy ment?öv lenne, hát bizony nagyon hiányoznál!  
  
303. Mit csinál a szöszi a vakondal? Élve eltemeti.  
  
304. Miért ölték meg a tv macit ? Mert köpött !!!  
  
305. Az Élet olyan mint a motor, ha nem megy akkor bekell rúgni!  
  
306. Melyik férfi n?sül meg kétszer?.........Amelyiknek rossz a memóriája!  
  
307. Az élet egy szexuális úton terjedő betegség, melynél a halálozási arány 100%!  
  
308. Mi az? Sz?ke n? hajában barna tincs? -REMÉNY!!!!!  
  
309. HOGY HÍVJÁK A JAPÁN PROSTIT ? UGRIK A KUKIRA.  
  
310. A Magyar Természetgyógyászok Sz?vetsége gratulál Önnek, mert Ön az egyedüli, aki szájrátéttel tudja gyógyítani a fitymaszűkületet.  
  
311. -Mit jelent az, hogy Paff, a b?vös sárkány? -Mit? -Anyósom elesett a biciklivel.  
  
312. "A gyászmenet hossza nem attól függ, hogy milyen ember voltál életed során, hanem, hogy esik-e az eső!!" (R. Clooney)  
  
313. Értelmetlen az élete? Úgy érzi leírták, senkinek sincs Önre szüksége? Ez nem igaz! Jelentkezzen a Bp-i Állat és Növénykerbe takarmánynak.  
  
314. Ki az abszolút feledékeny??? Aki azért szed kavintont, hogy el ne felejtse, miért szed viagrát.  
  
315. Két sz?ke n? beszélget az el?z?napi áramszünetr?l. Egyik: -Képzeld, tegnap 1 órára beragadtam a liftbe! Másik: -Az semmi, én 8 órát vártam a mozgólépcsőn.  
  
316. Két doki beszélget! -Mennyi ellenségünk van ezen a világon! -Mire a másik! -De még a másikon!!  
  
317. Mit mond a sz?ke n? a vibrátornak? Ne remegj nekem is te vagy az els?!  
  
318. Mit írnak a jó pap fejfájára: "Tanulmányait befejezte!"  
  
319. Ki az igazán ronda gyerek??? Akinek csontot kell akasztani a nyakába hogy a kutya játszon vele!!  
  
320. Mi az? Hosszú, kemény és a férfiaknak van? Katonaság  
  
321. Az anyós olyan, mint egy rossz motor. Ha azt akarod, hogy elinduljon, be kell rúgni.  
  
322. Halál el?tti utolsó mondat: -Ugye kék a fázis?  
  
323. Halál el?tti utolsó mondat: -Látjátok gyerekek ez itt a vizisikló!  
  
324. Hogy hívják az arab focist? Kapd el Hamar. És a fiát? Kapd el Hamarabb.  
  
325. Mindig tudtam, hogy nem kívánt gyerek vagyok, amikor a fürd?kádban a hajszárítóval kellett játszanom.  
  
326. Miért zsíros a tej? Hogy fejés közbe ne nyikorogjon.  
  
327. Ki az abszolut sovány? Aki befér a plakát, meg a fal közé!  
  
328. Mi a különbség az üvegtál és a tévedés között? A tévedés lehet fatális!!  
  
329. Mi a szél? A leveg? azon része, amelyik siet!  
  
330. Gratulálunk! Ön a melegek szövetségének teljesjogú tagja lett! Ne feledje, mi mindig Ön mögött állunk!  
  
331. Én vagyok a télapó, úgy bebasztam, mint a ló. Van zsákomban minden jó: tampon, bugyi, m?dákó! Ne várjatok, nem megyek, pornófilmet rendezek! Boldog karácsonyt!  
  
332. Biciklivel érkeztem, bazi nagyot fékeztem. Okos vagyok, szép és laza. Locsoljak vagy menjek haza?  
  
333. Mikor kigyúlnak a fények pajkos koboldok zenélnek. Huncut mosollyal egy rád kacsint, közben csillámport hint. Így adja át az üzenetet: kellemes unnepeket!  
  
334. Mi az hosszú, kemény és csak a fiúknak van? -Katonaság!  
  
335. Mi az? Ritka 4 bet?s n?i név? -Béla  
  
336. Sivatagba megy a teve, tele van a töke vele. Nálam van a töke leve, meglocsolhatlak-e vele?  
  
337. Közöttünk annyi volt, mint lakatlan szigeten a tömeg verekedés.  
  
338. Itt vagyok én, mert Istennek van szépérzéke és itt vagy te, mert van humorérzéke is.  
  
339. Öreg embernek a félrelépés már csak a tizedik emeleti ablakban izgalmas!  
  
340. Olyan hülye vagy, hogy görbíted a teret  
  
341. Hogy hívják a meg nem született kis rókát????? Hányinger..........  
  
342. Melyik a leggyorsabb állat a földön? A motoros rend?r.  
  
343. Élni annyi, mint röhögni az életen és belehalni a röhögésbe!  
  
344. Az értelmiség el?tt két út áll: az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan.  
  
345. Hogy hívják Pinokkió szeret?jét? -Fabula  
  
346. 3 cigány, 5 személyes Ladával a vízbe akar ugratni! Mi ebben a pazarlás? Az hogy a Lada 5 személyes.  
  
347. Mi az abszolút kegyetelenség? Struccot betonon megijeszteni.  
  
348. Mi az elöl piros hátul piros? ???? Boci,boci tarka, se füle se farka!  
  
349. JÓ DOLOG EZ A TELEFON! -SZÓLT AZ INDIÁN, ÉS DOBOTT MÉG VAGY KETT?T A T?ZRE, HOGY EL TUDJA KÜLDENI A FÜSTJELEKET.  
  
350. Hogyan lehet felizgatni egy 70 éves nénit ... ... Elveszed a nyugdíját!  
  
351. Olyan kosz van nálatok, hogy a csótányok is csak papucsba mászkálnak!  
  
352. A villamos alatt fekvö ember mosolya sosem öszinte!  
  
353. A tudás lohol utánad, de sajnos te vagy a gyorsabb.  
  
354. -Hogy kezd?dnek a jöv? meséi? -Klón és gén sétálnak az utcán.  
  
355. Hogy hívják a finn síelőt?? - Porho Hessinnen  
  
356. Mi a különbség a szúnyog és a n? között? A szúnyognak nem kell simogatni a fejét miközben szív.  
  
357. Minnél gyorsabban szállsz le a villamosról, annál biztosabbá válik, hogy vannak szárnyaid!  
  
358. Hogy hívják a rühes macskát ? - Viszket  
  
359. -Miért van a farkadra írva, hogy TESCO? -Mert a legkisebb is számít.  
  
360. Hogy hívják a karatézó zöldséget? KRUMP LEE  
  
361. Hiszel a szerelem els? látásban, vagy elsétáljak el?tted mégegyszer???  
  
362. -Mi az! Hurkapálcika csupaszon? -Vattacukor light!  
  
363. Hajnalok hajnalán nagy bagoly ül a fán. Ferdén áll a farka, kérlek, ne menj arra. Hamisan fintorog, biztosan szarni fog.  
  
364. Olyan pofont kapsz, hogy a takony menetet vág a nyakadon.  
  
365. Diplomata az aki, úgy tud elküldeni a francba, hogy szinte már várod, hogy indulhas.  
  
366. A kocogás azoknak való akik nem elég intelligensek a TV nézéshez.  
  
367. Mindenki jó valamire, ha másra nem hát elrettent? példának.  
  
368. Mi a világ legrövidebb vicce? Két rend?r beszélget az akadémián.  
  
369. A négyütem? SMS : Küld, vár, csörren, megkapod!  
  
370. Mi az zöld, kicsi és sétál? : SÉTAFIKA  
  
371. Ha 3 percen belül nem küldöd tovább ezt az sms-t, zseblámpa lesz a telefonodból. Üdvözlettel a Technika Ördöge!  
  
372. Az UFO-k valóságosak. A légier? nem létezik!  
  
373. Az ön telefonja veszélyeztetett helyzetben van. A biztos védelem érdekében kérjük adja át készülékét a legközelebbi járókelőnek.  
  
374. Mikor van abszolút meleg? ? Amikor a tyúk rántottát tojik.  
  
375. A félkaru sz?ken? lóg a faágon! Hogy lehet leszedni a fárol? Integetsz neki!  
  
376. -Rövid leszek. Mondta a kígyó és felmászott a sínekre.  
  
377. Mi a legragályosabb? A nö, mert mindenki megkapja!  
  
378. Miért nem lehet a nöi lábakat privatizálni? Mert mindig közbecsúszik valami!  
  
379. Miért vizes a sz?ke n? haja lefekvéskor? Mert jóéjtpuszit ad az aranyhalnak.  
  
380. Mi az? Hosszú büdös és barna. Szivar  
  
381. Miért eszi meg a sz?ke n? a lottó szelvényét? Mert az van ráírva, hogy eheti.  
  
382. Hogy hívják a Lengyel kocsmárost? Mikornyitzki  
  
383. SAJNÁLATTAL KÖZÖLJÜK, HOGY A GUMIBABÁNK ELFOGYOTT, DE KÜLDÜNK ÖNNEK EGY CSUKLÓSZORÍTÓT.  
  
384. Min veszekedik 4 rend?r? Hogy ki üljön az ablak mellett.  
  
385. Túladagolás esetén el?fordulhat, az élet apró örömeinek észrevétele is!  
  
386. Mi villan át a légy agyán amikor nekicsapódik a szélvéd?dnek? A SEGGE!  
  
387. Kevés vagy nekem, mint leánykollégiumban a fitymacsattogás.  
  
388. Mi az? Öt lába van, és abból kett? sz?rös? ...Kislány a zongoránál...  
  
389. Hogy hívják az atomnyuszit? Paksifüles  
  
390. Mit csinál a Terminátor éneklés el?tt? Megköszörüli a torkát.  
  
391. A tv-vel szemezek...a kanapéval flörtölök.... Ha nem sietsz hamarosan kikezdek a porszívóval!  
  
392. Kopaszodó fejedet ne gyötörjék gondok, fonják át a nyakad fehér n?i combok, boruljon szemedre majd a pina b?re és hiányzó hajadat pótolja a sz?re.  
  
393. Légy önmagad, mindenki más már foglalt  
  
394. Beszélgettem a pszichológusommal. Hosszabb gondolkodás után azt a megállapítást vonta le, hogy az élet mégsem való mindenkinek.  
  
395. Mindig az okos enged, ezért uralkodnak a hülyék.  
  
396. A csiga hozzád képest kapkodó idegbeteg.  
  
397. Hogy hívják az arab halárust? Addelah alath amar  
  
398. Mi az? Kicsi, zöld és mászik a falon? - Ambiciós uborka!  
  
399. Munkahelyi ártalom: Költ? és a barátn?je ücsörögnek a domboldalban. Megszólal a lány: - Milyen gyönyör? ez a naplemente! - Kuss, semmi kedvem munkáról beszélni  
  
400. Hölgyem! Én süketnéma vagyok, de szeretnék önnel szeretkezni! Ha egyetért velem huzza meg a pöcsömet 2-szer, ha nem 42-szer!  
  
401. -Mi az abszolút ciki? -Ha temetésen mindenki áll, csak te fekszel!  
  
402. Ha a makkodat t?levél böki, ha a farkadon üveggömb lóg, a zacskódon gyertya viasz csurog, akkor a karácsonyfát "dugod". BOLDOG KARÁCSONYT!  
  
403. Miért hülye a n?? Mert egy kis kolbászért egy egész disznót tart!!!  
  
404. Gratulálunk! Ön megnyerte az extra hosszú farokhosszabítót, mivel az Ön telefonjáról lett legtöbbször tárcsázva a Kisfarkúak Lelki Segélyközpontja.  
  
405. Hogy hívják a kínai kenust? Fakenubafuramuki!  
   
406. Nevess és a világ veled nevet, horkolj és alhatsz egyedül!  
  
407. A n? olyan intézmény, amely az álló szerkezetb?l szívja el a folyó t?két.  
  
408. Hogy hívják a torokgyíkos öregembert? Géger Ákos.  
  
409. Mikor megy fel a sz?ke n?ben a pumpa? Amikor a WC mellé ül!  
  
410. Zöld erd?ben jártam, két nyuszit láttam. Egyik volt a másikon, így dugtak a pázsiton. Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok!  
  
411. Mit mond a buzi ló a réten??? Ezt a lóherét még bekapom!!!  
  
412. Miért nem kaphat az oroszlán jogosítványt? Mert nem tud megállni a zebránál.  
  
413. Hogy hívják a tehenek futballjátékát??? Bocimeccs  
  
414. Mi esik a legjobban nyolc feles után? -A biciklis!  
  
415. Miért nem maszturbál Pinokkió? Mert fél, hogy szálka megy a kezébe!  
  
416. .-Mi a különbség a haha és a h?ha között? -??? -Kb 20 cm  
  
417. Mi az? Kicsi, sárga, és gombnyomásra piros lesz? Kisgyerek a turmixgépben.  
  
418. Hogy szállsz le a repül?r?l, ha el?tted egy tank, mögötted egy elefánt van? Szólsz a cigánynak, hogy állítsa meg a körhintát.  
  
419. Mi az abszolút szerencsétlenség? Zuhanó repül?r?l süllyed? hajóra esni.  
  
420. Mi az a mojza? Apjó kenyéj dajabocka!  
  
421. Mi az? Egyik füleden be a másikon meg ki? CSÁKÁNY!  
  
422. Olyanok a lábaid akár az őzé! Nem olyan kecses, hanem olyan szőrös!  
  
423. Tudomásunkra jutott, hogy szeretkezéseidnek 78%-át kutyapózban végzed. A túl magas arányszám miatt 2003-ban Ebadó befizetésére kötelezzük!  
  
424. Hiányzol, mint kínai piacon a számlatömb!!!  
  
425. Most jövök a hegyr?l. 1 jó és 1 rossz hírem van: Sikerült lealkudnom 10-re, de a ne paráználkodj még mindig benne van... Mózes  
  
426. Tegnap épp egy kannibállal pettingeltem, ma már a szex sem érdekel!  
  
427. Álmodban melléd bújt egy törpe,méretes farkát a seggedbe döfte. Felébredtél,sajnáltad hogy véget ért az álom, de ne sajnáld hisz 7 törpe van a világon  
  
428. -Mi az? 100 foga van és egy vadállatot ?riz? -A zippzárom!  
  
429. Miért írja fel a n? az ágya fölé amikor baszik, hogy: ahh? Hogy nefelejtse el, hogy mit kell nyögnie.  
  
430. Úgy kellesz,mint halnak a beöntés!  
   
431. Ha ezt nem olvasod el, kapsz kétmillió forintot. Nem nyertél...  
  
432. Vigyázz! Akkora pofont kapsz, hogy csokorba szeded a villanyoszlopokat és felköszöntöd a trafóházat!  
  
433. Isten megteremtette a majmot majd az embert....aztán feladta a próbálkozásokat!  
  
434. A cigány tanítja a gyerekek hogy kell a bugyit felvenni. Fiam hányszor megmondtam már hogy a sárgát el?re, barnát hátra!  
  
435. A holnapi tanítási nap érdeklődés hiányában elmarad!  
  
436. Pistit kérdezi az apja -Ki volt ez a bácsi? -A természetvéd?. -A természetvéd?? -Amikor elmész otthonról, megkérdezi anyut, hogy tiszta-e a leveg?.  
  
437. Mit csinál a sz?ke n?, ha kilyukad a lufija? Bevarja.  
  
438. Hogy hívják a német agglegényt? -Hans Regenkurt!  
  
439. Képzeld el, hogy az óceán mélyén vagy és nem kapsz leveg?t. A herezacskóim oxigénpalackok, ezért kapd be a dákóm és lélegezz! Ne röhögj, mert megfulladsz!  
  
440. 1 új gyerek megy az óviba. Az óvón?: hogy hívnak? A gyerek halkan válaszol: Pisi Misi -Mondd hangosabban! -Pisi Misi -Mondd férfiasabban - Húgy Mihály!  
  
441. Hogy hívják a görög építészt? Körmeközt Lapítakosz!  
  
442. Mikor van abszolút hideg? Amikor a jegesmedve még szivatóval sem indul.  
  
443. Mi az abszolút peh? Ha valaki összeroskad és mellé esik.  
  
444. Mi az? -Anyós a kénsavban? -Oldódik a probléma.  
  
445. Azt mondja a melltartó a gatyának: "Jó lenne kicsit kikapcsolódni! " Mire a gatya: "Na, még csak az kéne! Tegnap is miattad toltak le!"  
  
446. A legjobb tv a n?. El?l van két gomb, hátul a hangszóró, középen a képerny?. Havonta színes adás is van. Ha elmarad, valaki baszogatta a készüléket.  
  
447. Miért a pina a legjobb motor? Minden méret? dugattyúhoz alkalmazkodik, önmagát olajozza, 4 hetente automatikusan olajat cserél.  
  
448. Miért nincs szék a pinában? Mert csak álló vendégeket fogad!  
  
449. Nekem nincsenek olyan jó izmaim, mint Arnoldnak; nincs olyan szemem, mint M Gibsonnak; nincs olyan hasizmom, mint Brad Pittnek; de úgy nyalok mint Lessy.  
  
450. -Mit csinál a sz?ke n? a sivatagban? -Porszívózik!!  
  
451. Mi a n?? Azon pontok halmaza ami felállít egy egyenest.  
  
452. Mi Bin Laden magyar feleségének neve? Alka Ida  
  
453. -Hogy vallja meg a kannibál a szerelmét?? -Úgy szeretlek majd megeszlek!  
  
454. Hazafelé az út veszélyes, és még otthon vár az édes. Itt egy bucka meg egy hang, hopsz egy oszlop BAJNG!  
  
455. Mi az? P bet?vel kezd?dik és inával végz?dik? PALESZTINA.  
  
456. Ritkán látlak, mint Baumgartner a kockás zászlót!  
  
457. -Hogy bosszankodnak az Opelnél? -Astramindenit.  
  
458. Kevés vagy, mint szöcskében a lengéscsillapító!  
  
459. Hogy hívják az átlátszó kutyát? Nejlontacskó.  
  
460. Ha egy pasi előre nyitja ki az autó ajtaját egy nőnek, akkor vagy az autó új, vagy a nő....  
  
461. A férfi olyan, mint a h?t?táska. Töltsd fel sörrel és bárhová magaddal viheted!  
  
462. Ha a sz?ke és a barna n? leugrik a hegyr?l, melyik ér hamarabb földet? A barna, mert a sz?ke zuhanás közben eltéved.  
  
463. Ha a hülyeség növesztene, TE ülve nyalnád a Holdat!  
  
464. Bérgyilkos vagyok, pénzért gyilkolok. De te a barátom vagy, ezért téged ingyen gyilkollak meg.  
  
465. Mi az? Nagy, sárga és ne vedd a szivedre. Úthenger.  
  
466. Miért feszül Supermanen a póló? -Mert csak S-es.  
  
467. Megérintettem. Olyan kemény volt és hatalmas. De er?t vetem magamon és nem kaptam be, hanem lehuzogatam róla a b?rt és szopogatni kezdtem az: ?szibarackot.  
  
468. A sör egészséges, a vörösbor romantikus, a vodka hóditó, a pálinka fejbevágó. De csak 1 dolog van ami részeggé tesz: Te!!!  
  
469. Mi a legmélyebb hang a Világon? A bányászfing!  
  
470. Miért nincs sz?ke n?i ?rhajós? Egy volt, de az is a Föld mellé ugrott!  
  
471. Két varjú zoknit stoppol a fán, elszáll felettük a ló, mi ebben a furcsa? Nem köszönt a ló!  
  
472. Mi az? Arnold Swarchenegger-nek hosszú, Madonnának nincs, a pápa meg nem használja? -VEZETÉKNÉV!  
  
473. Mit mond a sz?ke n?, ha neki megy a fának? Pedig én dudáltam!  
  
474. Gratulálok! Nyertél egy utat eutanáziába! A költségeket én állom, az utazás zökken?mentes vénán át! Jó utat!  
  
475. Mi a hasonlóság a gyufa és a n? között? -Ha benedvesedik, BASZHATOD.  
  
476. Küld el ezt az sms-t annak, akit utálsz, akit szeretsz és akivel le akarsz feküdni és gondolkozz el, te miért kaptad.  
  
477. Mi a legfélelmetesebb hely? A WC, mert ott még a legbátrabb ember is összeszarja magát!  
  
478. Mikor kell az anyóson gyújtást állítani? Amikor az els? rugásra nem indul.  
  
479. Két sperma úszik a Szajnába. Az egyik kiköpött francia, a másik kivert magyar.  
  
480. Két sperma beszélget. Megkérdi az egyik: -Látsz a közelben petesejtet? -Nem. Akkor ez szopás.  
  
481. Mi a n?? Olyan pontok halmaza, ami felállít egy egyenest.  
  
482. Ismertem egy olyan csúnya n?t, hogy amikor e-mailben elküldte a fényképét, felismerte az antivirus!  
  
483. Mi a biosex? F?vel-fával.  
  
484. A Micimackó tuti, hogy a drogról szól: tidris ugrál-speed, malacka parázik-bélyeg, füles lassú-f?, micimackó dülöngél-heroin tuti, hogy Róbert Gida a diller.  
  
485. Hogy hívják a kinai sztriptíztáncost? Fél csöcse kin csün.  
  
486. Mi az abszolút 5 zörej? Ha 2 csontváz b***ik a bádogtet?n!  
  
487. Beléptem a fürd?szobába. Rád gondoltam. Beálltam a tus alá. Rád gondoltam. Hirtelen elöntött a forróság. Aztán rájöttem, hogy csak a melegvizet nyitottam meg.  
  
488. -Mama a Géza már nem szeret engem! -Ezt meg honnan veszed? -Tegnap azt mondt, hogy kezdek rád hasonlítani......  
  
489. Olyan sötét vagy, hogy ha elrepül fölötted egy varjú, mosolyogsz, mert azt hiszed fényképeznek.  
  
490. Mi az? Feldobod János bá, leesik semmi. János bá megfogta az isten lábát!  
  
491. Egy sz?ke n? bemegy egy spermabankba teliszájjal. Megkérdezik t?le: -Tudja, hogy ez egy spermabank? Megszólal a sz?ken?: -Ühüm.  
  
492. AZ IDŐ BEGYÓGYÍTJA A SEBEKET......DE NEM VÉGEZ PLASZTIKAI MŰTÉTET!!!  
  
493. Miért piros a gólya cs?re? Mert égett a feje, mikor téged hozott!  
  
494. Ha éjjel meglátogatsz légy friss, mint a sió gyümölcslé, illatos, mint a coccolino maci, és nyújts olyan teljesítményt, mint a duracell nyuszi.  
  
495. Ha a férfiak menstruálnának, állandóan a tamponjuk méreteivel hencegnének!  
  
496. Hogyan szórakoztatsz el egy sz?két? Ráírod egy papír mindkét oldalára, hogy fordisd meg!  
  
497. Nekem vigyáznom kell magamra, Én csak EGYEDÜL vagyok! A Többiek sokan vannak, Őket könnyebb pótolni!  
  
498. Olyan vagy, mint a mamám régi tévéje: sötét és nagykép?.  
  
499. Te részeg disznó! Tegnap összetörted a sörösüveget a járdán, én meg ahogy mentem haza, összevagdaltam a tenyerem!  
  
500. A törvény a lopást bünteti. Mivel te elloptad a maradék eszemet, 150 év szabadságvesztésre ítéllek, amit velem kell letöltened!  
  
501. A munkához úgy kell hozzáállni, hogy más is hozzáférjen!  
  
502. Hogyan készül a medvesajt??? Brumm a tejbe!!!  
  
503. Japánok egymásközt: - Mi van a tenyeremben? - Hifi torony. - Na jó, de hány?  
  
504. Mi az? 4 lába van és mégis megbotlik? -Félpók!  
  
505. Mi az? Hosszú, vastag és sötét barlangokba jár? Hímvessz?.  
  
506. Nincs gravitáció, csak a Föld szivat!  
  
507. TESCO: Tudományosan Elcseszett Selejtes Cuccok Osztogatása  
  
508. Küldtem hozzád egy angyalt, hogy vigyázzon az álmaidra, de visszajött, és aztmondta, hogy az ördög sosem alszik.  
  
509. Honnan lehet tudni, hogy már nagyon elhíztál? -Fekszel a tengerparton és a természetvéd?k tuszkolnak a tengerbe, mert azt hiszik, hogy egy bálna.  
  
510. Olyan gyorsan aludtam, hogy fel kellett keljek pihenni.  
  
511. Anyu nézhetem a tv-t? Igen kisfiam, csak ne kapcsold be!  
  
512. Mit iszik a részeg eszkimó? Hóbort!  
  
513. Bemegy egy kisfiú a rend?rségre. Segítség, verik az apám. Kimegy a rend?r. Te fiú, melyik az apád? Nem tudom, épp ezért verekednek.  
  
514. SMS hashajtó. Használati utasítás: Nyeld le a mobilod. 1-1,5 óra múlva hívd magad vezetékes telefonról. Lásd megjön a hatás.(telefon doktor)  
  
515. Tájékoztatom, hogy a kormány családtervezési programjában engem jelöltek ki az Ön els? gyermekének nemzésére! Kérem a hely és id?pont egyeztetést!  
  
516. Az átlag ember alvásigénye: Csak még 5 perc...  
  
517. Hogy hívják a nagyothalló macit? MACI!!!!!!  
  
518. Fogatlan ínyemmel harapom melledet, reszket? kezemmel markolom seggedet, lankadó pöcsömmel bökdösöm pinádat, lennék csak fiatal, hülyére kúrnálak!  
  
519. Pistike, mondj egy kérd? és egy személyes névmást. Ki? Én.  
  
520. Melyik a leggyorsabb él?lény? Az etióp kisgyerek kajajeggyel.  
  
521. Merevedési zavarban szenvedek. Állandóan áll a farkam!  
  
522. Hogy mondják angolul, víziló kártyázik? Vaterloo bridzs.  
  
523. Ki, hogyan hal meg! A kertész a paradicsomba jut. A hajóskapitány révbe ér. A suszter feldobja a bakancsát. A házmester beadja a kulcsot. Az aratót lekaszálja a halál.  
  
524. Megkezd?dött a visszafejl?dés. Egy verekedés közben foci meccs tört ki.  
  
525. Mi a külömbség a WC és a temető között? Hát ha menni kell hát menni kell!!!!  
  
526. -Hogy hívják a gnóm feleségét? -Gnőm.  
  
527. Az élet olyan, mint egy szál cigaretta. Egyszer-kétszer jól megszívjuk!  
  
528. Mi az? Kicsi, vörös és kaparja az üveget. Kisgyerek a sütőben.  
  
529. Az emberi munka megfizethetetlen. Ez minden fizetésnapon ki is derül.  
  
530. A diák fő feladata az, hogy olyan- az órához illő, vagy kevésbé odatartozó- kérdést tegyen fel a tanárának, amivel a legjobban lehet húzni az időt.  
  
531. BAJBAN VAN, MINT ÁDÁM ANYÁK NAPJÁN!  
  
532. Két részeg megy a sínek között. Megszólal az egyik: Te, mennyi lépcs? van itt! A másik: az semmi, de milyen alacsony a korlát.  
  
533. Mi az? Kicsi sárga és a földet kaparja. Kiskínai aknát keres. És mi az? Kicsi, sárga és repül. MEGTALÁLTA!  
  
534. -Mi a különbség Ubul és Lehel között? -Hogy Ubul tud Lehelni, de Lehel nem tud Ubulni.  
  
535. -Mi a különbség a tanár és a pedofil között? -A pedofil szereti a gyerekeket...  
  
536. A sex olyan mint a méz: még a hajad is ragad tőle!  
  
537. Hogy tudod betörni egy sz?ke n? orrát? Üvegasztal alá teszed a farkad!  
  
538. A patkány bemegy a Keravilba. -Egy tévét kérek! -Fekete-fehéret, vagy színeset? -Mindegy, csak sok legyen benne a csatorna!  
  
539. Ha zavar ahogyan vezetek..akkor......tünés a járdáról!!  
  
540. Két here beszélget: Te figyelj, szerintem bevetésre megyünk! Honnan veszed? A nagyf?nök felállt!  
  
541. Mondj egy átlátszó fémet! - Drótkerítés.  
  
542. Régebben azt hittem, hogy te vagy számomra a világ, de azóta tanultam egy kis földrajzot.  
  
543. Hogy hívják a kínai wc pucolót? Matata kakiban!  
  
544. Hogy hívják törpilla n?gyógyászát? -Dr. Hüvely Matyi.  
  
545. Mi az? Cukros és szobahőmérsékleten köt??? Nagymama  
  
546. Ki az abszolút tehetséges? Aki, ha leveg?be ír és látszik!  
  
547. Hogy hívják a messziről jött hajléktalant? Távcsöves  
  
548. Hogy hívják a görög buzit? Farbatosz  
  
549. Önnek új üzenete érkezett! Ne hívjon senkit, mert akkor megtudja, hogy mi az üzenet, ami TITKOS!  
  
550. Süsü te ittál! Lehelj csak rám!  
  
551. Mi van a sánta ember lába közt? : Különbség!  
  
552. Apa! Miért ugrál a nagyi cikkcakkban? Maradj csöndben fiam és adogasd a töltényeket!  
  
553. Figyelem ! Itt a mindenható, önnek pontosan 3 napja maradt. Használja ki ! Nemsokára fennt találkozunk !  
  
554. A csiga bemegy az orvoshoz. A doktor megkérdezi t?le mi történt vele. Erre a csiga: hát doktor úr száguldottam, és nem kin?tt el?ttem egy gomba?  
  
555. A férfiakat életkoruk alapján megyékre osztjuk: 20-on túl heves megye, 30-on túl vas megye, 50-en túl békés megye, 60-on túl tolna (de nem) megye.  
  
556. Tévedni emberi dolog - modta a sündisznó és lemászott a drótkefér?l. De a szerelem ereje mindent legy?z - mondta és visszamászott.  
  
557. Mi az? Egy fekete pont két fehér ponttal? Bolha vattával a fülében.  
  
558. Üdvözöljük! Az ön életciklusa lejárt, kérjük kezdje meg a végrendelet megírását majd ha készen van nyomja meg az 1-es gombot. Köszönjük.  
  
559. Tisztelt el?fizet?nk! Értesítjük, hogy készüléke révén lehallgattuk utolsó szeretkezését, és örömmel értesítjük, hogy partnerével jelöltük a Godzilla szinkronjára.  
  
560. AKI HÜLYE AZ HALJON MEG! Mondta a hal és kifeküdt napozni.  
  
561. Mi a különbség az élvezet és a döbbenet között? (9 hónap.)  
  
562. Hogy hívják a kombi feleségét? KOMBINÉ.  
  
563. Miért lila a Milka tehén? Mert szorítja a kolomp a nyakát.  
  
564. Miért veszekszik a 2 csiga? Hogy kinél legyen a házibuli.  
  
565. Mi a különbség az anyós és a vörös-hagyma között? Az anyóst nyugodtan szeletelheted, mégse sírsz.  
  
566. Ajtókon kopogtat már a hideg tél is, ilyenkor fázik igazán a pénisz. Sapkánál-sálnál jobb egy meleg pina, találjon meg téged egy szexörült liba.  
  
567. Megkínozlak, mint Balázs Pali az énektanárt.  
  
568. Mi a női megérzés? A női logika teljes hiányának egy finomabb megfogalmazása.  
  
569. Ajándék szesznek ne nézd a fokát!  
  
570. Hogy hívják a kínai hentest? Csonton csak mocsing csüng.  
  
571. Hogy hívják a francia favágót? Döla faaa.  
  
572. Annyi esélyed van, mint háromlábú sünnek a hatsávos autópályán!  
  
573. Simogatsz, becézel, érzem már a lábam közét elöntő nedvességet. Lassan a hátamra fektetsz és gyengéden levetkőztetsz! Hurrá, új pelenkát kapok!!!  
  
574. MI A KÜLÖNBSÉG AZ IFJÚ FÉRJ ÉS A PÉK KÖZÖTT? A PÉK PUHÁN TESZI BE ÉS KEMÉNYEN VESZI KI, AZ IFJÚ FÉRJ PEDIG KEMÉNYEN TESZI BE, ÉS PUHÁN VESZI KI!  
  
575. A4-es félfamentes lapomat elcserélném egy ugyanilyen típusú audira!  
  
576. Mi az abszolut bátorság ? Kannibál nőt megszopatni.  
  
577. Mi a fing? Szar dudál a kanyarban.  
  
578. Járd a vadászösvényt serényen. Fegyvered és farkad használd keményen. Puskád hegyét tedd sok nemes vadra. S még vagy 50 évig ne kelljen viagra!  
  
579. A halottak nem élnek nemi életet, mégis szaporodnak.  
  
580. Reggel, mikor az ágy kivet els? gondolatom Te vagy. Csak rád vágyom, Te vagy a Mindenem, az Életem, az Álmom! Kávé, kávé mindenáron!  
  
581. Két légy pörög az asztalon. Odaszáll hozzájuk egy harmadik: Mi ez? Brake? Nem. Chemotox.  
  
582. Mi a cs?vesek jelszava? Kukából nem lesz szalona!  
  
583. Mit lehet enni az üzemi konyhában ??? Koszt!  
  
584. Kevés vagy, mint elefántnak a normál tampon.  
  
585. A száguldás az áletem - szólt a csiga, és bed?lt a kanyarba!  
  
586. - Kisfiam, miért nem mész játszani a Pistikével? - Jaj, anya, te szeretnél játszani egy olyan gyerekkel, aki trágár, bunkó, hazudós, lopós és mocskos? - Nem. - Pistike sem...  
  
587. Ha éjjel meglátogatsz légy friss, mint a Sió gyümölcslé, illatos, mint a Coccolino maci, és nyújts olyan teljesítményt, mint a Duracell nyuszi!  
  
588. -Hogy állítja meg a Ninja a kamiont? -Rálép a fékre.  
  
589. Miért mászik át a sz?ke n? a drotkerítésen? Hogy megnézze mi van mögötte.  
  
590. Öngyilkossági ügyekben csak azoktól kérek tanácsot akiknek már sikerült.  
  
591. MI LESZ A TRABANTBÓL HA NEKIMEGY A FALNAK. POR SE  
  
592. Mielőtt megszólalnál, gondolkodj el, szebb-e, amit mondani akarsz, mint a csend, amit MEGTÖRSZ!  
  
593. A matematikus az az ember, aki nem halmozza az élvezeteket, hanem élvezi a halmazokat.  
  
594. -Mi az? Kicsi, sárga és rohadt veszélyes? -Cs?rike gépfegyverrel.  
  
595. -Mi az igazán állatkínzás? - Kígyónak Viagrát adni.  
  
596. Ne félj a Haláltól, csak megvéd az Élett?l!  
  
597. Szőkenő levelet ír a szívátültetés után: Kedves donor...  
  
598. A férfi a hiányzó láncszem a majom és az ember között.  
  
599. Mit mond Árpád mikor átmegy a Vereckei hágón? Hun vagyok.  
  
600. Amióta ilyen picik a lyukak a telefonokon, azóta nem telefonszexelek.  
  
601. -Miért húzza maga után a rendőr a hipót? -Mert rá van írva, hogy szembe ne kerüljön!

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 13
Heti: 54
Havi: 447
Össz.: 320 238

Látogatottság növelés
Oldal: **Đumák**
ღ Minden-ami-fontos ღ - © 2008 - 2024 - minden-ami-fontos.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »